Miért tabu még mindig a menstruáció?

A nagy szexuális forradalmon túl, a tabudöntögetés korában, amikor a testiséggel egészen különböző formákban találkozhatunk nap, mint nap, a menstruációról való kommunikáció még mindig kéztördelések mellett zajlik. Isten ments, hogy nevén nevezzük a gyereket, csupán annyit mondunk virágnyelven, megjött – mintha valami titkolnivaló történne velünk –, a „szörnyűséges” látványtól pedig olyan rosszul vagyunk, hogy még a betétreklámokban is inkább kéket vérzünk.

rawpixel-1055771-unsplash.jpg

Elkenünk, elhallgatunk, félrevezetünk, szégyenkezünk, majd mélységesen megrökönyödünk azon, hogy a nők saját testéhez, és annak természetes működéséhez való viszonya mennyire torz. Az egészséges önbizalomhoz ugyanis az is hozzátartozik (vagyis hozzá kellene, hogy tartozzon), hogy elfogadjuk testünk működésének ciklikusságát. Hogy a menstruációs vérzéstől ne a méla undor kerülgessen bennünket, hanem, hogy a maga helyén kezeljük, hogy ez is részünk a maga funkciójával és a vele járó fájdalmakkal együtt. Ahogyan az is, hogy nyíltan, őszintén viszonyuljunk a dologhoz, kezdve olyan banális apróságoktól, hogy bátran használjuk a menstruáció, illetve a menstruálok kifejezéseket – ahelyett, hogy azt mondanánk, megjött –, vagy hogy a betétet, valamint a tampont nem a bevásárlókocsi legmélyére rejtjük (és még folytathatnánk).

Épp ezért volt üdítő, hogy Svédországban művészi alkotásokkal igyekeztek felhívni a figyelmet a téma ártatlanságára és természetességére. Liv Strömquist a stockholmi metróvonal állomásain kiállított, menstruációval kapcsolatos tollrajzai fantasztikusak a maguk egyszerűségében és kendőzetlenségükben. Az üzenetük pedig hihetetlenül fontos: a menstruáció, az azzal járó vérzés természetes, ahogyan az átázás is - ezt pedig már az elején meg kell tanítani a fiatal lányokkal. 

Jó példából, ha kevés is, de akad még: ott van a brit Bodyform (nálunk Libresse) intimbetét-gyártó tabudöntögető reklámja, amelyben a menstruációs vérzés ábrázolására használt, jól ismert kék folyadékot a hitelesség kedvéért tényleges vérrel váltották fel. Az üzenet szintén egyértelmű: a menstruáció, illetve a menstruációs vérzés nem olyan dolog, amit titkolni kellene. A reklám elkészítését egyébként egy kutatás előzte meg, melynek eredménye kijózanító volt: kiderült, hogy

minden ötödik nő szerint árt a magabiztosságnak, hogy a menstruációról nem lehet nyíltan beszélni.

A probléma valós, kézzelfogható negatív hatásokkal, ám ahogyan azt az említett kezdeményezések vegyes – és igazán heves – fogadtatása is mutatja, a többségi társadalomnak még több idő kell ahhoz, hogy a menstruáció a közbeszédben ne számítson többé tabunak. De addig is mit tehetünk? Saját beszélgetéseinket igyekezhetünk nyíltabbá és őszintébbé tenni, így tanítva a környezetünkben lévőknek, hogy a menstruációban semmi riasztó nincs – az arról való kommunikációban pedig pláne!

Fotó: Unsplash

A bejegyzés trackback címe:

https://wondering-woman.blog.hu/api/trackback/id/tr8413495633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Wondering Woman

Az igazi Csodanő gondolkodik. Kíváncsi. Képben van. Nyitott. Ez a blog is neki szól.

Friss topikok

süti beállítások módosítása
https://wondering-woman.blog.hu/