A kötés az új jóga! 6 ok, amiért érdemes kötőtűt ragadni

Kötni nemcsak azért érdemes, mert a végeredmény egy puha pulcsi vagy egy melengető takaró lehet, hanem azért is, mert ez a tevékenység számtalan pozitív hatással bír a mentális egészségünkre.

kotes_kep.jpg

Az átlagtól stresszesebb munkával régóta kerestem olyan hobbit, amivel teljesen ki tudom kapcsolni az agyam – semmi alattomosan bekúszó gondolat, csak az abszolút elmélyülés abban, amit csinálok.

Annak ellenére, hogy anyukám és a nagymamám évtizedek óta rendszeresen kötnek, viszonylag későn jutottam el odáig, hogy én is kipróbáljam. De, amikor először rávettem magam, rögtön szerelembe estem. Jó, nem rögtön, az első három próbálkozásom maga volt a masszív szenvedés, de miután az ujjaim ráálltak a mozdulatokra, elkezdtem egyre jobban élvezni. A kötésben megtaláltam mindazt, amit addig semmiben sem: nyugalmat, kreativitást, flow-élményt, annak az örömét, hogy a munkámnak kézzel fogható és jól kihasználható eredménye van. Aki még ezután is kételkedne, belekezdjen-e, íme, néhány bizonyított tény azzal kapcsolatban, milyen jótékony hatásai vannak a kötésnek a mentális egészségünkre.

Oldja a stresszt

A jógához hasonlóan a kötés során is olyan ritmikus, ismétlődő fizikai mozdulatokat végez az ember, amelyek stimulálják a szívverést és a légzést. Ez a tevékenység így nagyban csökkenti a stresszt és segít a belső nyugalmi állapot megteremtésében.

Frissen tartja a memóriát

A kötés nemcsak a kézügyességet fejleszti, hanem kőkemény, koncentrációt igénylő agytorna is. És mint ilyen, segít frissen tartani a memóriánkat.

Meditatív állapotot idéz elő

A kissé monoton, ismétlődő mozdulatoknak köszönhetően egyes kutatások szerint a kötés nagyon hasonló tudatállapotot idézhet elő, mint a meditáció.

Csillapítja a szorongást és a fájdalmat

Ugyanígy a ritmikus, ismétlődő mozdulatok elősegíthetik a szerotonin nevű hormon felszabadulását, ami többek közt az alvást és a hangulatunkat is szabályozza. A szerotonin emellett természetes fájdalomcsillapító, a hormon alacsony szintje depresszióhoz és szorongásos zavarokhoz vezethet.

Növeli a koncentrációs készséget

A multitasking korában elég nehéz olyan tevékenységet találni, amiben az ember úgy el tud mélyülni, hogy nem érez közben késztetést arra, hogy ezer más dologba kapjon bele vagy egyszerűen csak időről időre a telefonjáért nyúljon.  A kötés odafigyelést igényel, abszolút megvan benne a flow-élmény, ez által pedig segít, hogy egy dologra összpontosítsuk a figyelmünket, növeli a koncentrációs készséget.

Önbizalmat ad

Végezetül ne felejtsük el, hogy egy új készség elsajátítása mindig jó hatással van az ember önbizalmára – pláne, ha egy olyan tevékenységről van szó, ami kézzel fogható eredményeket hoz. Amellett, hogy óriási öröm kezünkbe venni az első általunk kötött takarót, sálat vagy pulóvert, a sikerélmény növeli az önbecsülésünket, önbizalmat ad és motivál.

Fotó: Wondering Woman

A bejegyzés trackback címe:

https://wondering-woman.blog.hu/api/trackback/id/tr214801700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Wondering Woman

Az igazi Csodanő gondolkodik. Kíváncsi. Képben van. Nyitott. Ez a blog is neki szól.

Friss topikok

süti beállítások módosítása
https://wondering-woman.blog.hu/