4 újévi fogadalom, amit mindenkinek be kellene tartania

„Lefogyok, rendszeresen mozgok, jobban hajtok, megtakarítok…” – akármilyen jól is hangzanak, az újévi fogadalmak nagyon gyakran csupán a tervek szintjén maradnak meg. Holott érdemes lenne több energiát fektetni a megvalósításukba, a megfogalmazott kívánságok ugyanis gyakran az életünk azon területeire mutatnak rá, ahol fejlődnünk kellene. Az év vége közeledtével elhoztam nektek a fogadalmak azt a négy típusát, amelyeket tényleg mindannyiunknak érdemes lenne valamilyen formában betartani. 

photo_by_a_l_l_e_f_v_i_n_i_c_i_u_s_on_unsplash.jpg

Gondoskodom magamról

Többet mozogni, egészségesebben étkezni, búcsút mondani a káros szenvedélyeknek, meditálni, visszalassulni – ez csak néhány azok közül a fogadalmak közül, amiket az öngondoskodás jegyében teszünk. Ez a fogadalomtípus az egyik leggyakoribb, ami arra a sajnálatos tényre mutat rá, hogy az önmagunkra való odafigyelést az év nagy részében bizony elhanyagoljuk – tisztelet a kivételnek. Pedig az élet többi területén is akkor tudunk a legjobban teljesíteni, ha minden a legnagyobb rendben van velünk: a testi és a lelki egészségünkkel egyaránt.

Többet adakozom

Ilyen jellegű fogadalomból azért jóval kevesebb van, mint azokból, amik az öngondoskodással kapcsolatosak, mégis fontos lenne, ha egyre többen tennénk azért, hogy magunk mellett embertársaikra is odafigyeljünk. Ez pedig nemcsak a jótékonykodást, az önkéntességet, foglalja magában, hanem azt is, hogy a saját időnkből, a figyelmünkből többet adjunk a szeretteinknek: a családunknak és a barátainknak. A végletekig elcsépelt mondás, hogy adni jobb, mint kapni, ám annál igazabb. Mi magunk is boldogabbak leszünk tőle, és már csak ezért is érdemes beváltani ezt a fogadalmat.

Megvalósítom a terveimet

Minél több dolgot valósítunk meg a hosszú távú céljaink eléréséért, annál közelebb kerülhetünk hozzájuk. Ez a fogadalomtípus azokra a cselekedetekre irányul, amiket akár szakmai előmenetelünk, akár személyes fejlődésünk érdekében teszünk: „többet tanulok majd”, „elsajátítok egy nyelvet”, „pénzt spórolok”, „többet utazom”, „kevesebbet tartózkodom az online térben” és így tovább – a sort a végtelenségig lehetne folytatni. A távlati céljaink megvalósítására irányuló kívánságok pont azt célozzák, hogy valamiben még jobbak, még többek lehessünk, ezért érdemes nemcsak megfogalmazni, hanem be is tartani őket.

Nem felejtek el szórakozni

Teljesítményorientált világunkban az emberek nagy része hihetetlen mértékben túl van terhelve. Nem is csoda, hogy egy friss amerikai kutatás szerint már az elfoglaltság is státusszimbólumnak számít. A szórakozásra szánt szabadidő így valódi kincs, amit nem szabadna kihagyni egyetlen napunkból sem. Így pihenhet meg az elménk és tölthetjük fel az energiaraktárainkat. A közben szerzett élmények pedig gyakran egy életen át elkísérnek minket. Sose sajnáljuk hát az időt a kikapcsolódásra.

Fotó: Photo by A L L E F . V I N I C I U S Δ on Unsplash

A bejegyzés trackback címe:

https://wondering-woman.blog.hu/api/trackback/id/tr6514443826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Wondering Woman

Az igazi Csodanő gondolkodik. Kíváncsi. Képben van. Nyitott. Ez a blog is neki szól.

Friss topikok

süti beállítások módosítása
https://wondering-woman.blog.hu/