A világ legegyszerűbb csokitortája, ami megváltoztatta az életem

Húszévesen, amikor az első lakásomat kerestük a szüleimmel, így írtam le az álomkonyhát: „elég, ha annyi hely van benne, hogy kávét lehessen főzni, kaját úgyis mindig rendelni fogok”. Ebből az egy mondatból nagyjából a főzőtudományomra és a főzés iránti érdeklődésem mélységére is következtetni lehetett. Persze azóta megtanultam ezt-azt, és a konyhámban a kávéfőző mellett helyet kapott néhány robotgép is, de ha sütésről-főzésről van szó, az élvezet helyett még mindig a túlélési ösztön hajt.

blikle-breakfast-brownie-6277.jpg

A vőlegényem bezzeg őstehetség: csukott szemmel fűszerez, jó érzékkel elegyíti az összetevők arányát, mer kísérletezni. Nem csoda, hogy ütemesen a homlokát csapkodva figyeli, amikor remegő kézzel, szakácskönyvvel a kezemben imitálom a főzést.

Ezek után gondolom cseppet sem meglepő, hogy gyomortájékon kellemetlen szorítást érzek minden évben a karácsony közeledtével, amikor a céges batyus buliktól kezdve a családi összeröffenéskig mindenki egyöntetűen fel van szólítva, hogy prezentáljon valamit sütő- és főzőtudományából.

Ha valaki kíváncsi lenne rá, hogyan fest nőknél a faszméregetés, rendezzen nekik batyus bulit:

  • Ó, ezt te sütötted? (megdöbbenten, leplezett undorral)
  • Ó, ezt te sütötted? (elámulva, hitetlenkedve, irigységgel fűszerezve)

Akinek a vérében van a dolog, alig várja ezeket az alkalmakat, hogy bezsebelje az utóbbihoz hasonló bókokat, akinek pedig nem…hát, az inkább azon imádkozik, hogy észrevétlenül ki tudja kicserélni az étele elé tűzött névtáblát valaki máséra. Sokáig én is a csendben settenkedők, hümmögve szégyenkezők és a kifogásokat gyártók táborába tartoztam:

  • "Igen, sajnos kicsit odaégett a széle, de tudod éppen jógáztam/dolgoztam/kézműveskedtem/könyvet írtam/ szeretkeztem stb., szóval eléggé fontos dolgokkal voltam elfoglalva. Amúgy egy istennő vagyok a konyhában. Is. Khm."

Véget nem érő kanosszajárásomnak a konyhában Mautner Zsófi (áldott legyen a neve) vetett véget. Vagyis inkább a lisztmentes francia csokitortája, amit annyira könnyű elkészíteni, hogy örömkönnyek úsztatta szemmel kevergetjük össze hozzá a gőz fölött a csokit a vajjal. Olyannyira, hogy a végeredmény láttán meghatottan veregetjük meg a saját vállunkat, és alig várjuk, hogy a többiek is így tegyenek.

Mert végre egyszer sikerül őket megtéveszteni! Mert végre egyszer elérkezik az idő arra, hogy mi is a büszkén pöffeszkedők táborához csapódva fitymálhassuk az odaégetett szélű kontármunkákat!

De a történet nem ennél az egy diadalnál ér véget, Mautner Zsófi ugyanis szárnyakat adott: ezzel az apró győzelemmel meghozta az önbizalmam egy olyan műfajhoz, amiben eddig outsiderként léteztem. Azóta egyre többet merek, egyre bátrabb vagyok, és egyre jobban élvezem. Csak egy kis sikerélményre volt szükség. Ez az egy hozzávaló ugyanis elengedhetetlen - bármihez is kezdjen az ember.

A recept pedig:

Hozzávalók a tésztához
Keserűcsokoládé (60–70%) - 20 dkg
Vaj - 20 dkg
Kristálycukor - 15 dkg
Tojás - 4 db
Só - egy csipet

Mangókompót
Mangó, érett - 1 db
Eper - 25 dkg
Áfonya (opcionális) - pár szem
Gyömbér, friss - 2 cm
Méz - 2 ek.
Citrom, leve - ¼ db
Deluxe mangósorbet - ízlés szerint

Elkészítés: A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. Sütőpapírral kibélelünk egy 20–23 cm-es tortaformát. Vízgőz fölött egy tálban felolvasztjuk a felaprított csokoládét és a felkockázott vajat, majd átöntjük egy nagy üvegtálba. Pár perc alatt szobahőmérsékletűre hűtjük, majd hozzáadjuk a cukrot, sót, végül egyesével az egész tojásokat, és elektromos kézi keverővel elkeverjük. A tortaformába öntjük a masszát, és 25 perc alatt készre sütjük. Ekkor még lágynak fog tűnni, de a hűlés során megdermed. Előző este a legpraktikusabb elkészíteni. A kompóthoz apró kockákra vágjuk a mangót és az epret, majd összeforgatjuk a reszelt gyömbérrel, a mézzel és a citromlével. A torta mellé kínáljuk a kompótot és mangósorbet-t.

*Én a mangókompót helyett házi baracklekvárral kínálom, nyáron pedig vaníliafagyival.

Fotó: pexels.com

A bejegyzés trackback címe:

https://wondering-woman.blog.hu/api/trackback/id/tr8014395168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Wondering Woman

Az igazi Csodanő gondolkodik. Kíváncsi. Képben van. Nyitott. Ez a blog is neki szól.

Friss topikok

süti beállítások módosítása
https://wondering-woman.blog.hu/